Általában az újpest szurkolók nemzetközi kapcsolatait csupán a Fiorentinával folytatott , egyes ultrák között évek óta tartó kontaktusra redukálják le, na jó egyesek azért tudnak a madridi Orgullo Vikingo és a budapesti lilák között ápolt kapcsolatról de, hogy miként kerül képbe a Napoli…. azt az alábbiakból megtudhatjátok.
3. Félidő: Egy 30 év körüli srác szólít meg a hétfői Újpest – MTK meccsen, s mondja: „Voltunk hétvégén a Nápoly – Juvén…”. Mindezt olyan arccal és hangsúllyal, mint aki egy hétvégi szokványos bevásárlást említ meg. Tehát miért éppen pont Nápoly?
Zoli: Ki ne emlékezne még az újpesti szurkolók első nagyobb volumenű túrájára, ami jó tíz évvel ezelőtt a Vezúv tövébe vezetett, ahol akkoriban valami Maradona nevű játékos is futballozott. Akkoriban a legnagyobb volt a Napoli, s a szurkolóik is nagyon odatették magukat. Ha azt mondom mély nyomokat hagyott néhányunkban, lehet, hogy enyhén fogalmaztam.
3.F.: S az azóta eltelt időszakban?
Zoli: Nem egyszer jártunk kint, mint ahogy azt láthatod.
3.F.: (Munkahelyi irodájának falait a legkülönfélébb Napoli relikviák díszítik.) Miért esett ezúttal a választás a nyitófordulóra?
Attila: Már a feljutási fiesztára is ki akartunk menni, de az akkor meghiúsult, s így kíváncsian vártuk, hogy a sorsolás szeszélye mely csapatot rendeli a Napoli ellenfelének az A liga nyitófordulójában. Amikor kiderült, hogy a gobbikat fogadjuk már tudtuk, hogy ott leszünk, hiszen az őrület garantált volt.
3.F.: A jegyek beszerzése nem lehetett egyszerű feladat…
Zoli: Nem bizony, és egy pillanatra el is bizonytalanodtunk, amikor megtudtuk, hogy több mint kétszázezer jegyigénylés futott be a klubhoz szerte a világból. Ám nem adtuk fel, egy kint élő ismerősünk kért egy „formanyomtatványt” melyen kérvényezni lehetett belépőket, megfelelő indoklással. Mi mint Napoli Club Budapest, úgy vélem jó eséllyel pályáztunk.
3.F.: Ezek szerint sikerült…
Zoli: Igen, valószínűleg nagyon meglepődhettek, hogy ebben a számukra eldugott kis országban is vannak olyanok, akik szeretik az azúrkékeket. Általában ugyanis a világ minden táljáról a Nápolyból kivándorolt emberek (klubok) rendeltek jegyet. Amúgy a klub nem túl népszerű sem Itáliában, sem máshol. Ez alól csak a Maradona - korszak a kivétel, amikor szinte divat volt lelkesedni a csapatért.
3.F.: Hogy telt a meccsnap?
Zoli: Természetesen a kötelező publátogatásba belefért az is, hogy elmenjünk az ajándékboltba (sportboltba), ahol természetesen hamar fény derült származásunkra, s a rajtunk lévő eredeti Nápoly mezeket látva „minden kapu megnyílt előttünk”. Az üzletvezető felettébb segítőkész volt. Felajánlotta, hogy elkísér minket arra a helyre, ahol átvehettük a jegyeket. Mindezt annak ellenére, hogy mi csak megkérdeztük, hogy hol lehet átvenni azokat. Bár utólag elmondhatjuk, hogy egyáltalán nem bántuk a kíséretét. Alkalmi idegenvezetőnk figyelmeztetett, hogy tegyük el értékeinket, óráinkat, és azt a faxot mely a jegyek átvételéhez kellett csak közvetlenül a pénztárablak előtt vegyük elő. Nos, amikor megláttuk, hogy milyen alakok állnak ezen pénztár környékén (mintegy 50-60-an) beláttuk e fokozott óvatosság miértjét.
3.F.: Amúgy, hogy viszonyultak hozzátok az emberek?
Attila: Annak ellenére, hogy Napoli mezbe járkáltunk, messziről lerítt rólunk, hogy nem vagyunk idevalósiak. Ugyanis az itteniek egyáltalán nem járnak mezekbe, pláne nem eredetibe. Errefelé ez nagyon drága mulatság. Volt olyan autószerelő műhely ahonnan kirohant egy munkás és se szó, se beszéd elkezdte simogatni a mezünket, miközben mondogatta, hogy „bello, bello”. Ilyenformán nagyon kedvesek voltak, de amúgy szimpla turistáknak nagyon veszélyes. Nem vagyok egy ijedős típus, de nem mászkálnék errefelé egy fényképezőgéppel, vagy videókamerával a vállamon.
3.F.: Gondolom akkor nem ez volt az egyetlen meglepő eset…
Attila: Naná! Az emberek úgy néztek ránk, mint akik a Mars-ról jöttek. Amikor bementünk egy bárba, hogy kérdezzünk valamit a tulaj egyből leakasztotta egyetlen Napoli poszterét és nekünk adta, ugyanígy sörnyitót, stb. A sörökért pedig kevesebbet kellett fizetnünk. Közben meg gyűltek a bolt előtt az emberek, mert pillanatok alatt az egész utca megtudta, hogy vannak itt magyar Napoli szurkolók. Rengetegen akartak velünk beszélgetni. Volt egy eset amikor úgyszintén kerestünk valamit de direkt nem kérdeztünk meg senkit. Esküszöm két pali is úgy helyezkedett, hogy kénytelenek voltunk megszólítani őket. De a legmeglepőbb az volt, hogy este felszálltunk egy buszra, ahol csak egy fiatal nő ült. Magyarországon ekkor általában a nő behúzódik az egyik sarokba stb. De itt nem! Mezeinket meglátva a nő is megszólított minket, neki is el kellett mondanunk, hogy honnan jöttünk stb.
3.F.: Mikor érkeztetek a stadionhoz?
Zoli: Este fél kilenckor kezdődött a meccs, de már jó 5-6 órával előtte nagy volt a nyüzsgés a stadion környékén és mondhatom nem unatkoztunk. A szurkolók többsége ugyanis a szegénygyerekek kontra biztonsági emberek csatáját nézte. Ez úgy nézett ki, hogy több, kb 50 fős brigádokba verődtek a srácok, és egyszerre megrohamozták a stadiont, felugrottak a pénztár tetejére, onnan átbújtak egy korlát alatt, onnan mégfeljebb másztak és végül a másik oldalon leugrottak, majd sprint a lelátóra. A biztonságiak megpróbálták megakadályozni őket, de akinek sikerült, azt hagyták. Ha megnyerte hadd vigye alapon. Ez így ment órákon keresztül, s a kapunyitásra várók pedig szurkoltak a gyerekeknek. Kis idő múlva már rendőrkordon és a bejáratok tetején ülő biztonságiak védték a nápolyi „várat” a betolakodók ellen. Majd kapunyitás előtt még egyszer átfésülték a lelátókat, de a legvakmerőbbek felmásztak a tetőszerkezetre és ott lapítottak és oda már nem követték őket a biztonságiak, hiszen az életveszélyes.
3.F.: Gondolom frenetikus hangulat uralkodott…
Attila: Az nem kifejezés! Én kint voltam a magyar olaszon, ahol volt 60.000 ember és sokak szerint ott jó hangulat volt. De könyörgöm, azoknak az embereknek nincs fogalmuk arról, hogy mi az a jó hangulat. Itt az egész stadion egy tábor volt, a két kanyarban a szokásos csoportok (Commando Ultra Ragazzi della B, Fedayn, Mastiffs). A kanyarból induló nóták végighömpölyögtek az egész stadionon. Minden klubnak külön vezére volt, aki hajtotta a sajátjait. Ezek a dalok igazán fülbemászóak voltak, pl. a válogatott meccsen tapasztalt szürke rigmusokhoz képest. Amúgy jelentősebb látvány nem volt, mindössze egy Maradona - mezt húzott ki a „Curva A” és ekkor az egész stadion hosszú percekig az isteni Diegot éltette.
3.F.: A Juvésok?
Attila: Két részre voltak osztva, alul a Fighters, Irriducibili, Nucleo hármas, felettük egy üres szektorrész, majd a felett újabb néhány száz vendég, akiket szigorú rendőrkordon vett körül. Szurkolásuk csak a góljuk után hallatszott, amúgy elnyomta őket a hazai hangorkán. Hozzájuk férni nem lehet, maximális védelmet élveznek, még a dobálás sem válik be, hiszen fejük fölött egy nagy háló van kifeszítve, oldalukon pedig plexi és acéldrótkerítés.
3.F.: Hogyan fogadták a vereséget a hazaiak?
Zoli: mivel a csapat végig küzdött, hajtott, s vezetett 1:0-ra, megtapsolták őket. Az ellenfél jobb csapat, s ezt mindenki tudta.
3.F.: Ha röviden össze kéne foglalni a Nápolyról alkotott képet…?
Zoli: A megszokott közhelyek puffogtatásán túl, inkább hadd szolgáljak egy újabb sztorival. Valamikor nap közben betértünk egy pizzériába, s kértünk négy pizzát. A felszolgáló azt mondta, hogy inkább csak egyet hoz, majd ha megettük hozza a többit. Mi nem értettük a szitut, hisz négyen voltunk nagyon éhesek, de ráhagytuk. Arra már csak menetközben jöttünk rá, hogy elfelejtette megkérdezni, hogy milyen pizzát kérünk. Hamarosan azonban egy malomkerék méretű pizzát tolt elénk, majd’ leesett az asztalról, s négyen sem bírtuk befalni. S, hogy milyen volt? Én hat évszaknak hívtam, hiszen annyi minden volt rajta, különböző foltokban. Gondolom rászórt a szakács mindent, ami hirtelen a keze ügyébe került.
Forrás: K.Z., 3. Félidő 2000
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése