Futball néma lelátók előtt

Egy nagyszerű írás a spanyol ultra mozgalom jelenlegi helyzetéről!

Futball néma lelátók előtt

Bizonyára sokan tudják, a barcelonai Camp Nou stadion megközelítőleg 98 000 néző befogadására alkalmas, ha pedig az ember nem figyel oda, könnyen beleszédül a hatalmas méretekbe. Egy ekkora stadion és egy ekkora klub esetében szinte elképzelhetetlennek tűnik, hogy szervezett formában jelenleg nincs szurkolás az FC Barcelona mérkőzésein. Hogy mégis hol keressük akkor a Barsa "B-középet"? Az utóbbi időben pontosan erről folytat egyeztetéseket a katalán klub és a tartományi rendőrség, miután a Mossos d'Esquadra nem engedélyezte a klub elöljáróinak az ún. grada jove újbóli létrehozását. A legújabb hírek szerint a hatóságok hajlandóak módosítani korábbi álláspontjukon, ám a drákói szigorú kikötésekkel gyakorlatilag kriminalizálnák a fiatalokat. A Barcelona szurkolói között mindeközben egyre hevesebb vita látszik kibontakozni: szükség van-e az egyszer már eltávolított ultrák visszatérésére?

Camp Nou

Bár az átlagos magyar futballkedvelő ritkán értesül róla, szurkolói problémák a spanyol stadionokban is vannak, maximum nem mutatják őket a televízióban. Miközben itthon hajlamosak vagyunk abban a médiumok által keltette tévhitben élni, miszerint a futballhuliganizmus egyedül a magyar pályákon okoz problémát, Dél-Nyugat-Európa sok szempontból hozzánk hasonló utat jár be. A regnáló világbajnok hazájában sem rózsaszínűek a stadionok, és legutóbb éppen a Barcelona háza táján lángolt fel a vita az ultrák szerepéről.

A spanyol klubok elhíresült szurkolói csoportjai nagyrészt az 1980-as években alakultak, a korábbi angol hagyományok nyomdokain. A demokratikus átmenetet követően ezeknek a csoportoknak a rivalizálását nem csupán a klubszimpátia ihlette, hanem a legtöbb esetben a francoista rendszer politikai és a nemzetiségi feszültségeinek örökségét is magukon viselték. Az erős identitástudat történelmi részét képezte a spanyol futballnak, az ultrák megjelenésével pedig sok helyütt radikális formát öltött a nacionalizmus. A Barcelona esetében az 1981-ben alapított Boixos Nois ultra-csoport hozta magával a szurkolás szervezett formáját - és a szélsőséges nacionalizmus.

Az 1990-es években és az ezredfordulón, csakúgy mint Magyarországon, a spanyol lelátókon is komoly összecsapások jellemezték a futballvalóságot. Az egyértelműen futballhoz köthető bűncselekmények egyik legtragikusabb esete egy Atlético de Madrid - Real Sociadad mérkőzéshez köthető, és az áldozat, Aitor Zabaleta neve a mai napig fel-felbukkan a spanyol társadalomban: A san sebastiani szurkolót 1998-ban a két klub mérkőzése előtt szúrták le madridi neonazi ultrák. Az esemény egész Spanyolországot megrázta, ugyanakkor egyáltalán nem volt elszigeteltnek tekinthető. Korábban, 1991-ben Barcelonában is történt egy hasonló eset, akkor egy Espanyol ultra vesztette életét egy összecsapás során az espanyolista Brigadas Blanquiazules és a barcelonista Boixos Nois között. Az 1990-es évek során számos utcai összecsapás és súlyos, életveszélyes késelés történt a spanyol futballban, és a szigorú kormányintézkedések ellenére úgy tűnt, a helyzetre nem lehet pusztán szigorított törvényekkel megoldást találni. Az akkori állapotok egyik legkevésbé feltárt, ugyanakkor legmegdöbbentőbb részét a radikálisok és a klubok vezetősége közötti kapcsolatok jelentették. Az FC Barcelona illetve a Real Madrid vezetői amellett, hogy eltűrték az ultrák gyakorta xenofób valamint rasszista rigmusait és molinóit, még ingyenjegyekkel is támogatták jelenlétüket a lelátókon. Az ultrák cselekedetei felett pedig jótékonyan elnéztek a klubok elnökei és vezetői. (A Magyarországon is hírhedtté vált disznófejet, amelyet egy Barcelona-Madrid clásico-n dobtak Luis Figo lábai elé, szintén a Boixos Nois akciójaként emlegetik.)

Ez a folyamat Barcelonában egészen Joan Laporta elnökké választásáig zajlott, aki 2003-ban súlyos döntést hozott, és kitiltotta az ultrákat a Camp Nou stadion déli szektoraiból. Ezek után szinte természetesnek mondható, hogy az egyébként szélsőséges politikai nézeteket valló korábbi elnök számos halálos fenyegetést kapott az azt követő években. A Boixos Nois tagjai mindazonáltal továbbra is látogatták a mérkőzéseket, mégha kevésbé szervezett formában is. Bármilyen hihetetlen: több radikális csoport jelenlétével, de a mai napig szervezett szurkolás nélkül zajlanak az FC Barcelona hazai mérkőzései. A közelmúltban Magyarországon is sokat hangoztatott, "félelem nélküli" mérkőzésre járást, úgy tűnt, Barcelonában tehát sikerült érvényre juttatni.

Laporta távozását követően azonban 2010 nyarán a jelenlegi elnök, Sandro Rosell került a Barcelona élére, aki fokozatosan nyitni kívánt a korábban vaskézzel irányított ultra-csoportok felé. Bár Rosell lépése sokak számára nehezen érthető, a klub utóbbi években elért sportszakmai sikerei mellett egy másik jelenséget is meg kell vizsgálnunk ahhoz, hogy az elnök és az ultrák közeledését megfejthessük. Miközben a 2000-es években megszűnt a szervezett szurkolás a Camp Nouban, a korábban félelmetesnek tűnő 98 000-es stadion is veszített értékéből. Hiába a mediterrán temperamentum, hiába a nagyszerű futball, egy felforrósodott, folyamatosan éneklő lelátó hangulata össze sem hasonlítható 100 000 (!) békésen szendvicsező szurkolóval. Persze a jelenség nem csupán Barcelonára jellemző, a 80 000-es Santiago Bernabéuban, egy valódi spanyol rangadón is érezheti magát az ember színházban. Futballszínházban.

Santiago Bernabéu, Futballszínház

Noha a Boixos Nois látszólagos eltűnésével a félelem a Camp Nouban megszűnt , a radikálisok továbbra is jelen vannak a lelátókon. Rosell ismét közelíteni próbál hozzájuk, és noha valódi indokait nehéz lenne megfejteni, kétségtelen tény, az ultrák kitiltásával nem szűnik meg a huliganizmus, a rasszizmus és a xenofóbia. Sőt, a klubok újabb problémával lesznek kénytelenek szembenézni: a valaha félelmetes hangulatúnak mondott stadionjaik lassan temetővé változnak. A Barcelona szurkolók pedig úgy tűnik, igencsak megosztottak ebben a kérdésben. Sokan félnek a radikálisok újbóli térnyerésétől, ami az 1990-es évek rossz tapasztalatai miatt minden jóérzésű futballszurkolóban komoly kétségeket támaszt. A másik oldal viszont joggal hangoztatja, a mai elüzletiesedett futballba vissza kell csempészni valamit a szurkolói hangulatból, különben a meccsek tényleg színházi eseményekké vállnak, és ez a hagyományos értelemben vett futball végét jelentené. A tapasztalat azt mutatja, a legendás spanyol stadionok némelyikében akár 100 000 ember jelenlétében is lehet néma lelátók előtt futballozni.

Forrás: http://www.kulturtapas.com/2011/09/futball-nema-lelatok-elott.html