Előzmények: A Gol Gran története az 1989-ben, a messzi északon alapított Lubos baráti körig nyúlik vissza. 1994 nyarán megszületik a Gol Gran, a Lubo’s, valamint más csapatok szurkolóival, többek között a Yomus történelmi tagjaival, akik a történelemből Gol Gran néven ismert délről érkeztek (spanyolul „Gol Grande”, mivel egy időben ez nagyobb rangú volt, mint a gol norte – egészen addig, amíg a Mestalla kibővítésével ismét a „Gol Gran” lett a nagyobb). Ez az egyesület a LUBOS GOL GRAN nevet kapta, mivel az akkor Valenciában játszó bolgár játékos (Lubo Penev) betegsége miatt nem lett volna illendő nevének kiküszöbölése annak ellenére, hogy a Gol Gran egy újabb rajongói támogatás mentalitásával, és nem pedig bálványimádás céljából jött létre.
Törzsszurkolók(1994-1998): Egy kezdet mindig nehéz, de a Gol Gran fáradhatatlan élénkséggel gyorsan a Mestalla tüdejévé vált, mint a Valencia C.F. fáradhatatlan hangulatteremtője.
Az első évadot (94/95) az érdeklődés folyamatos fejlődése jellemzi, mivel minden alkalommal egyre több ember fedezi föl a valencianizmus-ra jellemző szenvedélyes temperamentumot. Elszánt fiatalok nagy csoportjai utaznak többek között Calderón, Anoeta, Zorrilla, Las Gaunas, Villamarín, Sant Andreú (B liga), Carlos Belmonte (kétszeres liga- és kupagyőztes) és Bernabéu stadionjaiba. Valencia turizmusának és hírnevének fejlődése is bizonyítékként szolgál. Az évad nem sikerül jól a Valencia C.F.-nek, de rengetegen összegyűlnek a kupadöntőre, ami régóta most először kerül Valenciában megrendezésre, és ami egy igen látványos demonstrációvá válik ezzel is jelezve a klub iránti érdeklődést.
A 95/96-os évad a Gol Gran megerősödésének és a Mestalla iránti érdeklődés kirobbanásának évada volt. A név ettől kezdve GOL GRAN elkerülve, hogy azt lehessen hinni, hogy csak a Lubos korábbi tagjai alapították, holott a kezdetekben olyan csapatok szurkolói is jelen voltak, mint a Sang Che, a Carilers, a Sang Blava, a Politčcnica, és egyéb olyan csoportok emberei, amelyek miatt a Gran Gol nem egy baráti társulás, hanem a valencianizmusnak egy aktívan működő része. A Valencia által realizált rendkívüli évad és a munkálatokban részt vevő emberek illúziójának eredménye egy hispán folklórt is tartalmazó hatalmas látványossággá vált, az alábbi csapatok ellen, mint az Albacete (papírzászlók és egy nagy kartondenevér), az Atlético de Madrid (hatalmas előadás műanyag és színváltós zászlókkal), a Barcelona (színes kiszászlók), a Deportivo (léggömbök) és az Espanyol (a játékosok neveit feltűntető kétrudasok). A dalok teljes repertoárja megtalálható az „Animeu, animeu que el mon s’acaba” című kazettán. Az évad folyamán több utazásra is sor került: Mérida,Vallecas, Oviedo, Salamanca, Santander, Nou Camp, Sarrir, Zaragoza, Calderón, San Sebastián, Sánchez Pijuán és Vigo. A Valenciának végülis nem sikerült megnyernie a ligát, de a Gol Gran magasabb szintre került, több mint 300 taggal és az őket körülvevő 1.000 fiatallal. A 96/97-es évadban a Gol Gran tartja a már korábban elért szintet, de mivel a csapat nem brillírozik, ezért a csoport nem tudja a már megszokott fejlődést mutatni. Többek között utaznak Münchenbe, a Nou Campba, a Calderónba, Valladolidba (ide van kitéve a „Valencia con M. Fernández. Rnim i avant!” feliratú transzparens, mivel a lila-fehérek elnöke akkoriban nagyon rossz egészségi állapotban volt) és Alicantéba. A koreográfiák ezután is eredetiek tudnak maradni, különösen az európai kupaküzdelmek alkalmával, ahol az eddigi legjobb látványokkal készültek az ultrák. Ilyen volt a Bayern München ellen játszott mérkőzésen alkotott zászlótenger, valamint a prágai Slavia elleni találkozóra prezentált konfettieső. A Valencia rapszodikusan szerepel a bajnokságban és ezért teljesen logikusan az ultrák is meginognak egy kicsit.
A 97/98-as szezont két szakaszra oszthatjuk. Az elsőben pár csapattag fáradsága miatt a csoport többször is gyengén szerepel. A hangulat változatlan, és a koreográfiák valamint a szurkolás színvonala is marad a régi. Szinte minden találkozó alkalmával készülnek valamivel, ami jellemző a „Gol Gran stílus”-ra: a látványt mindig zászlók biztosítják, kiegészítve hol léggömbökkel (Mallorca és Barca), hol kisebb zászlókkal (Real Madrid), hol a felkelő napot ábrázoló kartonokkal (ami egyike a csapat jelképeinek, Depor), hol confettivel (Valladolid), a többi mérkőzésen pedig önállóan. Különösen említésre méltó a Tenerife elleni találkozó, ahol a kerítésre a léggömbök és a transzparensek mellett még zászlókat is kifüggesztettek. Az utolsó mérkőzés, amely a Sporting de Gijón ellen volt, nagyon érzelemtelire sikerült, mivel elbúcsúztunk az addigi törzshelyünktől.
A harmadik szinten (1998-2000): A váltás nagy mérföldkőnek számított a Gol Gran történetében, először is egy hatalmas kihívás volt az, hogy a szurkolóknak meg kellett szokni azt, hogy a lelátón ülni kell =ez ellen tiltakozás is volt, kiírás formájában, miszerint „A foci azért lett kitalálva, hogy álljunk!”). Mindemellett a Gol Gran két nagyobb akadállyal találta szemben magát: 1, a csoport új helye (magasabban, előkelőbb és drágább szinten), amelyben elveszik a csoport jelenléte, illetve a hangja; 2, a generáció-váltás, ami pozitívan hatott, mivel az első generációból voltak, akik elvesztek a csoport körüli feladatokban, de így megint lehetett kizárólag a mérkőzés 90 percére koncentrálni, jó volt az összhang a csoporton belül.
Az 1998/99-es évad kezdete bizonytalan volt, a költözés észlelhetően negatívan hatott és a csoport vesztett jelentőségéből. Csak lassanként tért vissza a hangulat, de a régi szintet soha nem érte el. A csoport magja közel 300 fiatalból állt, jöttek új emberek is, és folyamatosan javultak a kedélyek. Habár az előző éveknél kevesebb, de ismét számos utazás volt, főleg Liverpoolba. A szezon közben visszatértek a látványok, amelyek kezdetben komoly feladatnak bizonyultak, mint például a Barcelona elleni kupamérkőzésen (fehér léggömbök) vagy a Mallorca elleni összecsapáson (kiszzászlók). A Madrid elleni mérkőzés napja a kupa elődöntőjén (6-0), történelmünk egyik legboldogabb napja volt. A legfontosabb pillanat mégis a kupadöntő volt Sevillában az Atletico de Madrid ellen. Alakulásunk óta (valamint a klub 20 éve alatt) ez volt az első trófeánk, szép számú tömeget mozdítottunk ki otthonról, készítettünk egy zászlót az esemény alkalmából és emlékezetesen megünnepeltük a győzelmet.
Az 1999/2000-es évad a megszerzett cím birtokában illúzióval kezdődött és már az elején szereztünk még egy címet; már augusztusban Spanyol Szuperkupa-győztesek lettünk Barcelonában. A megszerzett cím ellenére az évad kezdete elég ingadozó volt a bajnokságban szerzett rossz eredményekkel, valamint az első körben való kieséssel a kupában. A csapat mégis jobban teljesített, mint az előző évben, jobb a szervezés és nagyon jó a bemutatkozás a Bajnokok Ligájában. Az évad legemlítésreméltóbb eseménye a látványok mellett a rengeteg jelentős hazai és európai utazás: Nou Camp (Szuperkupa), Bernabéu, Calderón, Malaga, R.Lopera, Valladolid és Vallecas (Liga), Glasgow, Manchester, Firenze, Bordeaux, Róma, Barcelona és Párizs (Bajnokok Ligája) és Benidorm (Valenciai Generalitat Kupa). Az európai kupamérkőzések mestallai mérkőzéseikor minden eddiginél jobb hangulat uralkodik.
A párizsi Európa Kupa döntője megérdemel pár sort. Mivel a klub történelmének ez volt a legfontosabb találkozója, ezért mindannyian nagyon lelkesek voltunk. Több probléma is felmerült a döntővel kapcsolatban: a belépők megszerzése, az utazás megszervezése. A csoport sok tagja nem törődött bele, hogy nem kapott jegyet a mérkőzésre, ezért még így is szerveztünk egy több mint 250 fős vonatot, valamint egy autóbuszt, ami elvitt bennünket. A hangulat a vonaton egy nagy döntőhöz méltóan, kivételes volt. A felmerült problémák, valamint az idő hiánya miatt már nem tudtunk semmilyen látványt szervezni, és különben is pocsék helyünk volt a stadionban. Hihetetlennek tűnt minden, ami egy ilyen Európa Kupa döntőn folyik, mindannyiunknak nagy élmény volt annak ellenére, hogy az nem a VCF napja volt. Mindenesetre mi ott voltunk a klubunk történelmének legfontosabb mérkőzésén, ezzel is bíztatva csapatunkat.
Közel a pályához (2000-…): Rengeteg tárgyalás után sikerült teljesítenünk a fiatalok egy régi vágyát, miszerint a lehető legközelebb lehessünk a pályához, hogy még nagyobb nyomát gyakorolhassunk a mérkőzésre és még jobban, még látványosabban animálhassuk a játékosokat. Sikerült elérnünk, hogy a kapuk mögött kapjunk helyet. Mivel a klub partnereit, illetve üzlettársait nem akarta elmozdítani a helyükről, ezért főleg a sarkok közelében kaptunk helyet. Épp ezért a további műsorokat szöglettől-szögletig szerveztünk, hogy még nagyobb területen tudjunk hangulatot biztosítani a Mestallában.
Az első mérkőzések alátámasztják, hogy a helyváltoztatásunk hasznos volt, és a hangulatkeltés lényegesen jobb, mint ami az előző évadokban volt, mivel akkor nagyon messze voltunk a játékosoktól. Ezen kívül az új szurkolótábor arculata is sokkal alkalmasabb a hangulatkeltésre, és végig állva a mérkőzést gyakorlatilag olyan, mint a régi tábor.
Szerintünk nagyon hasznos volt ez a változás, és idővel még jobb hangulatot fogunk kelteni, hogy a mi Valencia C.F.-ünk mindig számíthasson arra a hangra, ami azé a 12-es számú játékosé, aki soha nem fogja elhagyni.
A Yomus története: Minden a 82/83-as évadban kezdődött, a Világbajnokság után; fiatalok egy csoportja összegyűlt és elhatározza, hogy egy minden eddigitől eltérő tábort hoz létre. Rengeteg név szóba került, de ami biztos volt az az, hogy különböznie kell a többitől. A vidék, ahol összejöttek nagyon festői és sajátos jellegű volt, ezért a táj iránti tiszteletből YOMUS-nak nevezték el. És ez az, ahol elkezdődött az egyik legismertebb, legaktívabb és az egyik legeredetibb spanyol rajongótábor története. „HIC SUNT ULTRA YOMUS”
Az első években a látványok javarészt nagy zászlók kifeszítéséből, valamint rudasok bevetéséből álltak. Abban az időben a táborok közötti barátság nagyon fontos volt, mindenkit összekötött a katalánok iránti utálat (bien blaugrana bien blanquiazul). Ennek a MESTALLA-n belül és azon kívül is hangot adtak. Az évek telnek miközben a csapat lecsúszik a másodosztályba a 85/86-os szezonban. Mindenki azt hitte, hogy ezáltal majd csökken az érdeklődés a klub iránt, de pont ellenkezőleg; a tagok és partnerek száma duplájára nőtt, így már több mint 300 főből állt.
A következő évadban a csapat visszakerül az első osztályba, és elkezdődnek a legjobb évek. Ekkor alakul ki a barátság a logronesi rajongókkal, valamint jóformán mindennel, ami riojai. Barátság, ami a mai napig él. Ezekben az években (88/89-es szezon) lenyűgöző látványokkal állnak elő. Pirotechnikai eszközök alkalmazása többek között a Madrid és a Barcelona elleni mérkőzéseken. olyan előadások sorozata, amire az egész MESTALLA felfigyel.
A 80-as évek lassan eltelnek, az emberek pedig érettebbek lesznek és okulnak a hibáikból.
A 90-es évek elején bontakoznak ki a mozaik-előadások, amelyekre az eredetiségük miatt figyelnek fel. Miközben a többi csapatnál továbbra is rudaszászlók a mérvadóak, addig mi a műsorainkhoz elkezdtünk alkalmazni léggömböket, kartonpapírokat, illetve szerpentineket, stb. Az egyik legemlékezetesebb látvány a Roma elleni UEFA mérkőzés volt a 90/91-es évadban, ahol hatalmas szalagok voltak kék, piros és sárga színből, valamint 5000fehér léggömb, az alsó szinten pedig mindenféle pirotechnikai eszköz. Ezzel a találkozóval kapcsolatban meg kell említeni a kisebb incidenseket is, amelyek végül hajnalig tartó rendőrségi ügyekké váltak. Szintén ebben az évben, a Madrid elleni ligamérkőzésen volt az egyik legemlékezetesebb, több mint 2000 tekercsből álló, szalag-zuhatag. De a leglátványosabb műsorszám (91/92-es évad), kétség kívül a Madrid elleni kupameccsen bemutatott 6000 léggömb volt, amely Valencia jelképét ábrázolta.
A 89/90-es, 90/91-es, és a 91/92-es évadok meghozták az elismerést a csoportnak, még olasz csapatok részéről is.
Mint minden jó, ez is véget ért. A 91/92-es évadban a vezetők távozása következtében a csapat erős hanyatlásnak indult.
A 92-93-as évadban új fiatalok csoportja veszi kézbe a tábort, és úgy néz ki, hogy stabilizálódik a helyzet. Visszatér a hangulat és az olyan lenyűgöző műsorok, mint a Barcelona elleni találkozón a középső lelátón elhelyezett, több, mint 33.000 kartonlapból álló piros-sárga sakktáblát ábrázoló mozaik, középen kék YOMUS felirattal.
De a stabilizálódás még várat magára, és ismét jönnek a változások. A 93/94-es évadban új vezetőség érkezik, és minden idők leglátványosabb műsorára kerül sor a MESTALLA történetében. Egy az egész stadiont átfogó mozaik, amely Spanyolország zászlaját ábrázolja, és ami a Karlsruhe elleni UEFA mérkőzés alkalmából készült. Elismerés azoknak a tagoknak, akik elutaztak a német városba. A 94/95-ös évadban elérkezik a YOMUS első döntője; a La Coruna-i Deportivo elleni Királyi Kupa, amikor is több mint 500 tag utazott el Madridba a találkozó miatt. Sajnos a kupát nem tudták hazahozni. Még ezt megelőzően, több mint 200-an Albacete-be is elutaztak az elődöntőre.
A hangulat nem csökken; a 95-96-os szezon az előselejtezők szezonja volt. Ebben a szezonban volt a legtöbb utazás, gyakorlatilag minden találkozóra elutaztak. Kétség kívül a látványok egyre gyengébbek és sokszor ismétlődnek. Minden bizonnyal a következő évad, a 96/97-es volt a legproblémásabb (emlékezzünk Alicante-ra). Ebből az évadból a Schalke 04 elleni UEFA mérkőzést kell kiemelnünk, ahol rendkívül jó volt a hangulat, habár akadtak kisebb incidensek. Ez volt az egyik legrosszabb évad (97/98), ha nem a legrosszabb, tekintettel arra, hogy a csapat vezetősége nem sok érdeklődést mutatott. Nem volt különösebb hangulat és látványokkal sem készültek. Meg kell említeni, hogy a liverpooli találkozó volt az első, ahová repülőgéppel utaztak.
Minden kétséget kizárva az 1998/99-ess évad volt az elmúlt 20 év legjobb évada, és a klub története során is az egyik legjobb. A Valencia CF a történelme során hatodik alkalommal volt a Királyi Kupa győztese Sevillában az Atlético de Madrid elleni küzdelemben.
Ismét változások mennek végbe, és az új vezetőség vissza kívánja állítani a régi hangulatot. Visszatér a remény és vele együtt újabb transzparensek és új látványok. Mikor már úgy tűnt, hogy minden a megszokott módon folytatódik, akkor a csoport vezetői a 99/00-es évadban kiléptek, 17 év közös nevetés és sírás, ugrálás és éneklés után. Részben a magas árak miatt a törzsszurkolóknak fenntartott helyek egyre többször voltak üresek. a problémák és a kedélyvesztés ellenére a Bajnokok Ligájára készültek látványokkal, most először a csapat motiválására. A párizsi döntő sajnos vereséggel ért véget. Az évad végére létrehoztak a stadionban egy új részt a fiataloknak. Az álom megismétlődött és az új évad egy újabb Bajnokok Ligája döntőt eredményezett, ahol nem volt szabad elbukni. Bukásról szó sem volt, már a mi a műsort illeti. Milánóban rendkívüli volt a hangulat. Az álom viszont ismét rémálommá vált, és a remény szertefoszlott a mítikus San Siro lelátóján. A klub és a színei iránti érzelmek nem csökkentek a 01/02-es évadban sem, sőt, a remény és a kedv minden eddiginél nagyobb méreteket öltött. Ez a klub története, a ti történetetek, a mi történetünk, egy történet, amelyben ha mindannyian részt veszünk, amelyhez ha mindannyian adunk egy kicsit magunkból, akkor az a történet, amiről elmondhatjuk, hogy még csak most kezdődött.
Ha róla van szó, akkor senki nem tud minket megállítani, és senki nem tud minket elhallgattatni.
Forrás: 3. Félidő
További képek érdekességek:
http://www.ultrayomus.com/yomus/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése