"A 16. percben sajnálatos közjáték zavarta meg a mérkőzést, a helyi rendőrség a stadionon kívül oszlatta a tömeget könnygázzal, ami a szél segítségével bejutott a nézőtérre is, így a játékvezető megszakította a mérkőzést, és negyedórára az öltözőbe vonultak a játékosok." NSO
"A 16. percben könnygáz szivárgott be a pályára, így néhány percre félbe kellett szakítani a mérkőzést: a könnygáz kívülről jött, ahol a rendőrök éppen oszlatták a tömeget..." Samsungsport
"A bírónak egyébként bőven volt dolga, a 17. percben például félbe kellett szakítania a találkozót. A hazai drukkerek egyik szektorában ugyanis balhé tört ki, amit a rendőrök könnygáz segítségével próbáltak megfékezni. A könnygáz a pályán is éreztette hatását, így a játékvezető negyedóra "szünetet" tartott, de a találkozót folytatni lehetett." nb1.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése