Forever Ultras Bologna

Forever Ultras (Bologna)

Bologna, Emilia Romagna tartomány megyeszékhelye, 400.000 lakosú, etruszk korban alapított, műemlékekben és művészetekben gazdag város. Európa első egyetemét is itt avatták fel. Jelentős a sportélete, két kosárlabda csapata is van, a Virtus és a Fortitudo, amik rendszeresen 7.000 néző, azaz telt ház előtt játszák bajnoki mérkőzéseiket és a két csapat illetve szurkolótábor rivalizálása gyakran véres verekedésekhez vezetett. 

De nem csak a kosárlabda népszerű a városban, hanem a labdarúgás is. A piros-kék FC Bologna idén ünnepelte 90 éves évfordulóját. Ezalatt 7-szer nyerte meg hazája bajnokságát, legutóbb az 1963/64-es szezonban, kétszer pedig az Olasz Kupát is sikerült megszereznie. A csapathoz leghűségesebb játékos Giacomo Bulgarelli volt, aki 392-szer húzta magára a piros-kék mezt. Érdekesség, hogy sokáig Détári Lajos volt legdrágább játékos, akit a Bologna leigazolt, érte 11,7 milliárd lírát fizetett ki az egyesület. „Érkezik a Bologna, reszket a világ”. Ez az üzenet, ami egy a Dall’Ara stadion tornyára kiakasztott transzparensen olvasható. S bár a csapat nem harcol a bajnoki címért, mint a ’60-as években, de miután megjárta a B és a C liga poklát is, az utóbbi években ismét meghatározó csapattá lépett elő, s kijutott az európai szintérre is. Az egyesület 90 éves születésnapi tortáján a hab a szurkolók, azok közül is elsősorban a Curva Andrea Costa fanatikusai. 

A kanyar a nevét a közeli kerületről kapta, ami az első olasz szocialista képviselő nevét viseli. Az elsős számottevő csoport 1974-ben alakult, őket Ultras Rossoblu-nak hívták, de egy évvel később megváltoztatták nevüket Forever Ultras-ra. Jelenleg is ők számítanak a szurkolótábor legnagyobb, legtöbb tagot számláló csoportjának, a legtöbb tifoso velük tudja a legjobban azonosítani magát. Az 1988 és 1991 közötti időszakban a kanyart a Total Chaos vezette, de azóta ők már Molle Cariche (terhelt rugók) néven tevékenykednek és kis csoport lett belőlük. Rajtuk kívül jelentős társulás a botrányairól híres Mods, akihez közel áll a „casual” stílus. A kapcsolatuk az F.U.-val az eltérő politikai szemlélet miatt (a Mods szélsőjobbos míg az F.U. a baloldallal szimpatizál) nem igazán jó és baráti, de az ügyért, a Bolognáért sokszor félretették a politika miatti ellenszenvet, és közösen vettek részt a koreográfiák, látványok elkészítésében. Említést érdemelnek még a Capottati (fejre álltak), a Socmel és az igen aktív lányok, a „Ragazze”. 

A szurkolókat nem vezette vissza a 3. osztályba kerülés sem, a csapat itt is rendszeresen 18-20.000 néző előtt játszotta meccseit. Persze az akkori elnök (Gnudi) ellen rendszeresek voltak a tüntetések, egy alkalommal egy hatalmas bábu formájában elkészítették az elnök karikatúráját, amit az egyik hazai mérkőzés előtt kiakasztottak egy fedett tribünön lógó kötélre, így a nem sokkal később stadionba érő elnököt egy a saját feje felett lógó róla készült „gúnybábu” fogadta. A Lucchese, a Ravenna és az Udinese ultráival baráti a viszony, a Milan szurkolóival a régóta tartó barátság mára már elhidegült, míg a rómaiakkal kifejezetten ellenséges lett a kapcsolat. A riválisok névsora igen hosszú, a legjelentősebb ezek közül: Fiorentina, Venezia, Cesena, Modena és Parma.

Bár nem jellemző a bolognaiakra a rendbontás, főleg a Mods révén néha az ő nevük is bekerült a botránykrónika oldalaira. Az egyik legsúlyosabb incidens az 1988/89-es bajnokságban történt. Ekkor a Firenzébe tartó piros-kék szurkolókkal teli különvonatba egy négy fős Fiorentina szurkolókból álló társaság molotovkoktélt hajított a város határába, aminek következtében három bolognai súlyos égési sérüléseket szerzett, egyikük sokáig kómában feküdt a kórházban. Más se kellett a megvadult vendégeknek, akik behúzták a vészféket, leszálltak a vonatról és gyalog vonultak a stadionhoz, de útközben hatalmas pusztítást végeztek. A stadionban sem bírtak magukkal, ahol a Curva Ferroviában tanyázó lilákra rontottak (akkor még nem volt plexivel elválasztva az egész vendégszektor), s törni zúzni kezdtek a stadionban. Vízágyúkat kellett bevetni, hogy jobb belátásra bírják a felbőszült bolognaiakat. Az utóbbi évben is voltak összetűzések, amik közül kiemelkednek a hazai pályán a Roma ellen vívott meccs előtt, alatt és után történt incidensek, de kisebb balhék voltak Velencében és hazai pályán az Inter valamint a Vicenza ellen egyaránt.

S hogy mit gondol néhány dologról a Forever Ultras, arról íme az egyik vezetőjük válaszai:

- Mit jelent ma ultrának lenni és milyen értéke van még ennek a szónak?

- A válasz erre a kérdésre nagyon összetett. Természetesen a szónak még ma is nagy varázsa van, de a jelentését már sokan meghamisították. Úgy gondolom, hogy az ultrá jelenség, mint összetartó erő, egyre kevésbé létezik, nincs már meg a csoport szemlélet, ami az egész hét folyamán egyesíti a szurkolókat, akik hétköznap is együtt vannak és a meccsről a teendőkről beszélgetnek. Ma már csak egy a meccs napjára korlátozódó valami, ami gyakran függ a csapat eredményeitől.

- Mit gondoltok, lehet az ultras egy hivatás?

- Válaszomban visszakérdezek: ultras, mint egyén vagy ultras, mint csoport? Ami a csoportot illeti természetesen a csoport fennmaradása érdekében van bevétel a különböző kellékek, emléktárgyak eladásából. Ami az egyént illeti, aki mint hivatás azért lesz ultra, hogy azon keressen, a válaszom nagyon gyors: ha egy ultrá azt akarja, hogy ez legyen a hivatása, akkor semmit sem értett meg, és erről nem is érdemes tovább beszélni. Ami viszont a sálak, pólók eladását illeti, az a csoport kasszáját hivatott növelni. Közülünk azonban senki sem a saját zsebét akarja megvastagítani. Így az ultra világban a pénz csak arra szolgál, hogy abból készüljön el a koreográfia, a zászlók a transzparensek, s abból vásároljunk füstöket, görögtüzeket. Egyébként is az ultrának arra kell törekednie, hogy a lehető legfüggetlenebb legyen mindentől. A pénz egy ultrá értékrendjében jelentéktelen dolognak számít.

- A F.U. van annyi tagja, hogy képes hosszútávon irányítani a kanyart?

- A mi csoportunkba nem könnyű bekerülni, mert nem csak a jelenlétet várjuk el az illetőtől sállal a nyakában, hanem aktív és jelentős részvételt. Nem tartjuk magunkat a kanyar vezető csoportjának és nem is pályázunk erre.

- Milyen a kapcsolatotok a többi csoporttal, gondolok itt elsősorban a Modsra?

- Nem szeretnénk erről beszélni a másik fél jelenléte nélkül, és különben is egyes dolgok jobb, ha köztünk maradnak. Természetesen a Mods egy valóság, és minden elismerésünk az övék, mert sikerült tiszteletet kivívniuk nemcsak Bolognában.

- A szurkolás érdekében a kisebb feszültségeket nem lehetne félretenni?

- Jelenleg tényleg nincs igazi egység. Gyakran azonban összedolgozunk más csoportokkal, akik esetleg másként gondolkodnak politikáról a mentalitásról és egyéb dolgokról. De úgy gondolom ez több más kanyarban is így van. Ha koreográfiát csinálunk, akkor összejövünk, van, hogy együtt megyünk idegenbe, de a valódi egység Bolognában egyenlőre csak egy ábránd. Egy generációváltás, ami az egyik célunk, majd segíthet ezen. 

- Mennyire játszik ebben szerepet a politika?

- A politika a ’90-es évek elejéig, de különösképp a ’70-es években jellemző volt minden csoportra. Ma is több csoport akarja politikai hovatartozását hangoztatni, de néhányan kezdenek kissé elfajulni. Amíg azelőtt egy összetartó kapocs volt, ma, amikor több kanyarban más szemléletű csoportok vannak, főleg romboló erő. Jó példa a nemrég még hagyományosan szélsőbaloldalinak számító Modena, Ternara, Milan vagy Torino szurkolótábor.

- Mik a romboló erő okai?

- A már említett politika, a megosztottság, a szociális krízis. Ezenkívül nem szeretjük, ha valaki más tragédiáját megénekli, mint például a brüsszeli katasztrófát. Vagy nem értünk egyet az angol szurkolók utánzásával, ami néhány éve egy-két szurkolótábornál megjelent Olaszországban. Teljesen abszurdnak tartjuk ezt a tendenciát, különösen a ’90-es Világbajnokság után, ahol összecsaptunk az angolokkal. A magunk részéről kiírásokat is csináltunk ellenük és angol zászlókat is égettünk.

- A szimbólumotoknak, a két keresztbe rakott kalapácsnak pedig van némi brit beütése…

- A jelképünknek semmi köze Angliához vagy a West Ham kalapácsaihoz. Inkább olyan kalapácsok, amik egy munkás harcot szimbolizálnak. Örökségül maradt viszont a nevünk, tagadhatatlan, de ezen már nem akarunk változtatni. 

3. Félidő/1999