A zene szerelmeseinek bemutatjuk a ska legendák egyikét, a The Toasterst egyenesen New York Cityből!
A Toasters 1981-ben alakult, ám ez korántsem jelenti azt, hogy járókeretes veteránok fognak teadélutánt tartani a nagyszínpadon, hiszen zenéjük hallatán egyszerűen kötelező mosolyogva táncra perdülni. Az eredeti felállásból már csak Robert Hingley gitáros-vokálos áll a banda élén, mellette pedig még hatan fognak a színpadra zsúfolódni egy basszusgitár, egy szaxofon, két trombita, dobok és egy szintetizátor társaságában, hogy a védjegyükké vált jó hangulatot megteremtsék.
Hangzásvilágukban a 2 Tone-nak viselik jegyeit, mely a jamaikai ska kellemes dallamait punk-rockos gitárokkal és feszesebb tempóval ötvözi. Zenéjükkel Amerika keleti partjainál a ska újjáéledésének úttörői voltak. Amellett, hogy ők voltak az első igazán híres zenekar a műfajban, Robert Hingley alapította a Moon Ska Records-t, a stílus legnagyobb lemezkiadóját.
Sajnos a ska harmadik hullámának ’90-es évekbeli fénykora már elmúlott, és a Moon Ska Records is elhalálozott, ám a Toasters ennek ellenére kitart, turnézik és sorra jelenteti meg lemezeit. 1987 óta összesen 9 stúdióalbumot jelentettek meg, a legutóbbit 2007-ben, One More Bullet címmel.
A zene őszinte szeretete tartja őket mozgásban, az évtizedek alatt megszerzett rutint lelkesedéssel és a ska életvidámságával ötvözik, úgyhogy egy újabb felejthetetlen koncertnek nézünk elébe. Ha a 2008-as PEN-en a Fishbone fellépésen ott voltál, sejtheted, hogy mekkora mókára számíthatsz. Ha nem, akkor megközelítésképp csak annyit, hogy a koncert után a „na, milyen volt?” kérdésre csak fülig érő vigyorokat, sóhajokat és elakadó lélegzetet kaptunk válaszul.
Forrás: Zene.hu
The Toasters pólók a MODS-ban! 2990 HUF, rendelés egyelőre csak mailben: mscclothing@gmail.com
Piros: S, L, XL,
Fekete: S, XL,


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése