"Mi vagyunk a kanyarok nyilvántartottjai, mindig itt leszünk a személyi igazolványunkkal és a Digos a mi ellenségünk...", "Utáljuk a Sky-t és az előfizetős televíziót", "Szabadságot az ultráknak!", "Szemét Digos!" ... ilyen és ehhez hasonló dalokat, szólamokat skandáltak több szurkolótábor tagjai 2002. április 4.-én Róma utcáin. Hogy miért nem az összes, s mi az, amiért egymás mellett tüntettek a rivális ultrák, s mindez miért ismétlődött meg június 22.-én Milánóban, az alábbiakból kiderül...
Mint ahogy a dalokból is világos, a már sokat szidott "calcio moderno" azaz modern labdarúgás, az új, szurkolókat érintő törvények, a rendőrség túlkapásai ellen. "A rendezvényen bármelyik csoport részt vehet, nincs szükség meghívásra vagy személyes kapcsolatfelvételre, mivel az esemény a lehetőségekhez képest egységes akar lenni, de létfontosságú, hogy akik a részvétel mellett döntenek, tudják ellenőrizni csoportjukat és biztosak lehessünk a meghirdetett szabályok betartásában..." - állt többek között az eseményre invitáló közleményben. "Aki eljön az eseményre be kell tartania a következő egyszerű szabályokat:
- Nem! Bármiféle rivális csoportokkal vagy rendőrökkel történő problémára, incidensre
- Nem! Bármiféle politikai szimbólumra, vagy szlogenre
- Nem! A saját csapatot éltető, vagy a másik csapatot gyalázó dalokra
- Nem! A Csoporttranszparensekre
- Igen! A csoportsálakra, kétrudasokra
- Igen! A rendőri elnyomás és az előfizetős televíziók elleni, valamint egy szurkoló közelibb labdarúgásért készült kiírásokra, szlogenekre
De melyek voltak az egész demonstrációt kirobbantó konkrét okok? Legfőképpen a botrányokozás miatt kitiltott 25 Lazio szurkoló, köztük Fabrizio, Toffolo, az Irriducibili gyümölcsöző ajándéktárgyakkal kereskedő részének egyik tagja, a csoport egyik szószólója. így az egész kezdeményezés, ötlet és a szervezés az Irriducibili agyából pattant ki. Az eseményen egyébként a szervezők szerint 5000-en, míg a rendőrség becslései szerint 3000-en vettek részt, és a Piazzale Clodiotól, a bírósági hivatal épületétől vonultak egészen az Olimpiai stadionig, végig maguk előtt tartva a kiírást: "No alla repressione, no al vostro calcio", (vagyis: Nem, az elnyomásra, és nem, a ti focitokra). Jelen voltak a Lazio, a Roma, az Inter, a Juventus, a Reggina és más alsóbb osztályú csapatok szurkolói, mint pl. az akkor még B ligás Siena, a Catania, az Ascoli, Padova, a Taranto, a Nocerina, a Varese, stb. fanatikusai. Zárásként még három felszólalót hallgathattak meg a résztvevők, Ivan az interes Curva Nordot, S. az Ultras Romani alapítója a rómaiakat, míg Fabrizio Piscitelli, vagy ismertebb nevén csak "Diabolik" a láziósokat képviselte: "Mi vagyunk a fiatalok körében az egyetlen összetartó és jól szervezett jelenség, így nagyon nem vagyunk népszerűek és akár tárgyalás nélkül is bebörtönözhetnek minket, míg például a rendőrt, aki Bolognában úgy összevert egy Róma szurkolót, hogy az kómába került, természetesen felmentik. Tagadhatatlan létezik a rivalitás egyes csapatok szurkolói, csoportjai között - mondta a láziósok szónoka - és sokakkal igencsak kiélezett a viszony, többek között mert másképp gondolkodunk dolgokról. De ma itt mindenkit képviselünk, mindenkinek a jogait védjük, és folytatni is fogjuk ezt a harcunkat."
Ha mindenkit képviseltek, mégis miért maradt távol rengeteg szurkolótábor, és csoport? Csak néhányan a meg nem jelentek közül: milanosok, bresciaiak, bergamóiak, nápolyiak, bolognaiak, salernóiak, firenzeiek, torinoiak... de olyan római csoport is, mint a Fedayn. Vagyis nem sikerült egy egységes megmozdulást szervezni. Talán kicsit azért sem, mert Olaszországban, ahol talán jobban utálják egymást a szurkolótáborok, mint bárhol máshol, ez lehetetlennek tűnik. Hiába egyeztettek tehát többször is a nagyobb táborok képviselői. Mégis egy törés történt. Egyrészről a Lazio szurkolói, a római Curva Sud egyes csoportjai, az interesek, a juvésok, néhány kisebb csapat szurkolói, másik oldalon pedig a bresciaiak, atalantások, milánosok, sampdoriások, torinósok... Vagyis azok a szurkolótáborok, akik csatlakoztak a Progetto Ultrához.
A Progetto Ultra' 1995-ben született, egy szervezet az U.I.S.P.-n vagyis az Unione Italiana Sport Per tutti-n (olasz sport közösség mindenkiért) belül. Megalakulásukat két fő cél vezérelte, az egyik a szurkolási kultúra védelmezése, a másik egy szurkolókkal együtt végzett feladat az erőszak és az intolerancia csökkentésére. Munkájukat anyagilag is támogatja Emilia Romagna megye. A P.U. több tevékenységet végez, és többek között tagja a F.A.R.E. (Football Against Racism in Europe) nevű, a futballvilágban előforduló bármilyen megkülönböztetés ellen harcoló, antirasszista európai hálózatnak. Ezenkívül páratlan archívumot gyűjtöttek össze számos szurkolókkal foglalkozó dokumentumokból (könyvek, újságcikkek, fanzinok, szakdolgozatok, kiadványok, szórólapok...) Tevékenységüket több csoport is elismeri, míg a másik oldal, leginkább persze politikai okokból, nem szimpatizál velük, bár szemükre vetik azt is, hogy mindezt fizetésért teszik, de ez a vád, egyes csoportok szájából igencsak hiteltelennek, és mondvacsináltnak tűnik. Tehát a P.U. azzal vádolta a szervező Laziosokat, hogy teljesen képtelenek voltak bármilyen kompromisszumra a megmozdulást illetően. úgy lesz, ahogy ők mondják, ha nem tetszik, megcsinálják csak maguk, a Progetto Ultra' pedig ne vegyen részt. Na ez nem sokaknak nyerte el a tetszését, így rengetegen nemet mondtak olyan szurkolótáborok mellett, akik eleve kizártnak tartanak bármiféle közös rendezvényen való részvételt a laziósokkal, mint pl. a Venezia, a Cosenza, a Ternana, vagy a Livorno ultrái, vagyis a közismerten szélsőségesen baloldali táborok. De hiányoztak jobboldali szurkolók is, mint az Udinese, vagy a Piacenza drukkerek. S hiába lett meghirdetve a demonstráció úgy, mint egy politikát teljesen nélkülöző kezdeményezés, a résztvevők megjelenése, s összetétele egyértelművé tett mindent... Jelen volt többek között G.C. is, a Tradizione Distinzione nevű római csoport alapítója, az újjáalakított Base Autonoma nevű szélsőséges, nacionalista szervezet szószólója és több hovatartozását és gondolkodását sohasem véka alá rejtő ismert személyiség.
Nyár elején aztán, egész pontosan július 22.-én újra utcára vonultak az ultrák. Ezúttal Milánóban és már több szurkolótábor részvételével. Calabriából ugyanúgy érkeztek, mint Friuliból a lombard nagyvárosba a demonstrációra, sőt már Franciaországból (Nizza, St. Etienne) is, összesen 72 szurkolótábor, köztük néhány csarnokban tevékenykedő csoport. Mindenki együtt a szabadságjogokat számos pontban semmibe vevő törvények, kitiltások, és a modern foci ellen. A kígyózó tömeg (4-5000 fő) a via Vittoria Pisaninal egyszer csak megállt, és pontban 15 órakor egy perces néma csönddel jelképesen eltemették a valaha létezett játékot, a labdarúgást. Pontban 15 órakor tehát, abban az időben, amikor néhány éve vasárnaponként még az összes olaszországi bajnoki kezdődött. A protestálás egyébként a milánói központi pályaudvarról indult, ahonnan egy hosszú menet után tértek vissza az ultrák. Együtt énekelték közben: "Elegünk van már nagyon a fakabátokból".
Nicola, a Bergamóból érkezett Atalanta szurkoló szerint a nap történelmi volt: "Igen, valóban történelmi nap, mert a bresciaiakkal együtt jöttünk ide. Együtt, hogy harcoljunk az alkotmányellenes és igazságtalan törvények ellen. Többször előfordult a bresciaiakkal történt összecsapásban, hogy az ő sérültjeiknek a végén mi segítettünk feltápászkodni a földről, nehogy a rendőrök elkaphassák és letartóztathassák őket."
Ricky, a milános Commandos Tigre tagja szerint: "A labdarúgás elsősorban egy sport. Nem nagyon akarjuk, hogy valami jól eladható látványosság legyen, csakmint az amerikai futball. De harcolunk az elnyomás és azok ellen a törvények ellen is, amelyek teljesen jogtalanul tesznek tönkre futball ultrákat. S a biznisz ellen is, ez ellen a modern foci ellen, amely egyre inkább spekuláns befektetők kezében van, és ami egyre kevésbé szól a szurkolókról és a szurkolókhoz. Például nekünk New Yorkba kell utaznunk, ha látni akarjuk a Juventus elleni olasz Szuperkupa döntőjét. Ez nem mehet így tovább!"
A milánosok mellett ott voltak az Inter szurkolói is. Max, a Gruppo Brusco-ból: "Remek kezdeményezés. Mi részt vettünk a római megmozduláson is, mert ez ellen az elnyomás ellen úgy gondoljuk, hogy közösen kell szólnunk."
Akik nem kis utat tettek meg, hogy eljussanak Milánóba (1100 km csak oda), többek között a Taranto ultrái ( Ultrá Paz, Gruppo Zuffa és Crazy Group): "Ennek a modern labdarúgásnak és az új törvényeknek mi vagyunk az áldozatai. Tarantóban például több évvel ezelőtti eseményekért tartóztattak le és tiltottak ki embereket anélkül, hogy bármiféle bizonyíték is lenne ellenük."
Claudio a Curva Nord Atalanta tagja, ismertebb nevén csak "Bocia" ekképpen vélekedett a nap végén: "Egy nap, mely több mint 70 tábort egyesített, akik nagy érettségről tettek tanúbizonyságot." Arra a kérdésre illetve vádra, miszerint a politikával leginkább foglalkozó táborok ezúttal is hiányoztak (elsősorban a rómaiak), valamint, hogy a felvonuláson az ultrák puhábbik része vett részt, a következőket válaszolta: "Aki ultras, az ultras és ennyi. A politika egy másik dolog. Aki polémiát látott az egészben, az bizony tévedett. Való igaz, hogy nem voltak jelen a római csoportok, különösen a laziósok, de velük elég nehéz a dialógus, főleg a két hónappal ezelőtti római megmozdulás után. Akkor a szélsőjobbos láziósok egyedül akartak szervezni mindent, így sok csoport nem vett rajta részt. Ezek a módszerek nekünk nem nagyon tetszenek. Amúgy is a láziósok ma már teljesen hitelüket vesztették az egész olasz ultramozgalom szemében. Azt se mondanám, hogy Milánóban a "puhább" csoportok voltak jelen, vagy, hogy a Fossa Dei Leoni azért nem vett részt, mert baloldaliak. Milánóban valóban nem volt semmi jelentősége a politikának, a Fossa Dei Leoni pl. csak azért hiányzott, mert saját döntésből nem vesznek részt hasonló megmozdulásokon, de mindenben egyetértenek."
Tim Parks, egy jó nevű angol író Manchesterből, aki évek óta Veronában él, és Milánóban tanít. A labdarúgás megszállottjaként Veronában is gyorsan fellelte a stadiont, és elkezdte figyelemmel kísérni a Hellas Verona sorsát, amibe hamar beleszeretett. Megtalálta helyét az Adige folyó parti város stadionjában, a Curva Sud-ban. Más városokba is rendszerint együtt utazott az ultrákkal. Sőt... egy könyvet is írt, amelyben a veronai csapat szurkolóinak mérkőzéseit, idegenbeli túráit és játékosokkal készített interjúkat közöl.
Parks úr, sokan az angol példát emlegetik az erőszak elleni küzdelem hallatán. Mi erről a véleménye?
Azt gondolom, hogy az angol példa nem olyan szép, mint ahogy azt sokan mondják vagy gondolják. Az erőszakot lehet, hogy sikerült háttérbe szorítani, de kizárólag a Premier Leagueben, ahol a stadionok szinte megfizethetetlenül drága szalonokká váltak, mindenféle szenvedély vagy szív nélkül. Az erőszak azért megmaradt, a stadionokon kívül és az alsóbb ligákban. Nem is beszélve, hogy például London északi részén újra aktuálissá kezd válni a gangháború, vagy, hogy Angliában az emberek még megölik egymást meccsek kapcsán (2002 december 7.-én a Burnley - Notthingham mérkőzés előtt)."
Az erőszakot kiváltó okok közül mi áll első helyen Olaszországban ön szerint?
úgy tűnik, hogy az egész helyzetet rosszul kezelik. A televíziónak mindenesetre kulcsszerepe van, mert a focimeccsen előforduló erőszakos jelenetekkel ingerli és eltávolítja az embereket a stadionokból.
A szurkolók nemet mondanak a modern focira. ön, aki rendszerint vendége a kanyaroknak és könyvet is írt a veronai ultrákról milyen állásponton van?
Teljesen egyetértek velük. Halálosan örülnék, ha visszatérnénk a régi időkhöz. Megvan az óhaj, hogy újra egy olyan érték birtokosai legyünk, ami nem a pénzhez köthető. A stadion, mint összetartó és identitásformáló hely ebben is segít.
Tetszett önnek a milánói demonstráció?
Igen, és nagyon boldog vagyok, hogy az egyik tézisem igazolódott: az ultrák egymás között igazából csak álellenségek. Az igazi ellenség az, aki mindenből csak pénzt akar csinálni. Nem beszélve a szurkolók demonizálásuk miatti elkeseredésről: úgy bánnak velük, mintha a labdarúgás fő problémája ők lennének.
Hogyan ítéli meg a fizetős televíziók szerepét?
Angliában, ahol ez a jelenség előbb elkezdődött, nem ölte még meg a focit, és a stadionok sokszor ma is tele vannak. Itáliában még nem fejlődött annyira ki ez a dolog. Az olaszok sokkal ellenállóbbak, és ez nagy öröm számomra.
Persze ahogy az várható volt, a tüntetések nem sok eredményre vezettek. Sőt, a helyzet talán még tovább romlott. Nyáron a B ligás csapatok elnökei nem tudtak megegyezni a közvetítési jogdíjakon, egészen a nyár végéig nem tudták eldönteni, hogy melyik csapatnak is kell kiesnie a másodosztályból, ami aztán oda vezetett, hogy a végén 24 csapatosra bővítették a létszámot, és feljuthatott az a Fiorentina is, aki éppen a negyedik osztályból került volna fel a harmadikba. S, hogy miért éppen a Fiorentina? Miért nem olyan csapatok, akik osztályozókat játszottak a B ligába jutásért? Mert a Fiorentina jobban eladható a TV-ben, nagyobb bevételi forrás. S Gallani, Carraro és a Liga ezt nem restek a világ tudtára hozni, nem mintha bárki is egyébként másként vélekedett volna. Firenzében az ily módon jött feljutás nézetkülönbségekhez vezetett a kanyarokban, egyes csoportok örültek neki, mások jobban örültek volna, ha ezt a pályán vívják ki a violák.
Az első osztályban és a később aztán elkezdődött második osztályban valamint az alsóbb ligás csapatok stadionjaiban szinte mindig láthatjuk a "Questo calcio ci fa SKYfo" kiírást, azaz "undorodunk ettől a focitól", az olasz schifo (undor) szót SKYfonak írva a SKY TV logójával.
A nemrég diplomázott Leo, a Brescia 1911 Curva Nord szószólója a következőképpen látja a helyzetet: "Lassan már kevesebb rizikót vállalsz egy kirablásával, mintha egy mérkőzésen rajtakapnak valami hülyeségen. A mi tiltakozásunk a fizetős televíziók ellen is jogos. Természetesen valaki otthon maradhat és nézheti onnan is a meccset családi okok miatt, betegségből vagy idős korból kifolyólag vagy éppenséggel, mert messze lakik a kedvenc csapattól. De nem fogadjuk el, hogy egyes csatornák érdekéből megváltoztassák a mérkőzések időpontjait. Nem akarjuk, hogy munkanapokon kelljen a csapatunkat követni, hogy lehetetlen órákban kelljen a stadionba mennünk. Nagyon dühösek vagyunk emiatt a rendszer miatt, hogy már fiatal korunktól békésen üldögélő szalonszurkolóvá akarnak változtatni minket, elvéve tőlünk azokat az érzéseket és élményeket, amiket átélünk a stadionokban. Mi hajlandóak lennénk újrakezdeni mindent a nulláról, akár még azzal a feltétellel is, hogy a Brescia a harmadosztályban játsszon, ha emiatt változna valami. Baggio nekünk csak egy játékos a sok közül, nem énekelünk dalokat játékosoknak, csak a csapatnak, a meznek: nehogy aztán csalódnunk kelljen, hogy több pénz miatt elmenekülnek máshová. Azokból is elegünk van, akik a labdarúgásban csak az üzletet és kereseti lehetőséget látnak. Elég, ha csak némelyik elnökre gondolunk, a sajátunkat is beleértve, aki képes lett volna nem pályára küldeni a csapatot és blokkolni a bajnokságot a saját érdekeiből, néhány Euro miatt. Jobb lenne más értékekhez visszatérni, mint a mezhez való ragaszkodás, a tisztelet és az egyenesség."
A lehetetlen időpontokban rendezett mérkőzésekből a pármaiaknak is elegük lett. Az elvileg 20.45-re kiírt Salzburg elleni UEFA kupa mérkőzést, a televíziós közvetítés miatt 18 órára rakták át. S ami aztán az utolsó csepp volt nekik a pohárban az Olasz Kupa oda és visszavágójának időpontjai a Venezia ellen, Velencében hétköznap 16 órakor, míg Pármában szintén hétköznap délután kettőkor. "Hallatlan, szégyenteljes, botrányos..." állt a sárga-kékek kiáltványában. "Megkérdeztük az egyetlen vezetőt, akinek létezéséről tudunk, Patrik Nebiolo urat, hogy mielőtt elfogadta volna ezeket az időpontokat, megkérdezte-e magától, hogy egy munkanapon, munkaidőben, hogy tudnak majd kimenni a mérkőzésre azok a szurkolók, akik megváltották bérletüket az egész idényre a csapat meccseire... nem ön az, aki a nyáron azt ígérte, hogy megpróbálják közelebb hozni a csapatot a szurkolókhoz és a városhoz? Ez lenne az ön által választott út? Meccsek a Tardiniben 18 és 14 órakor? Ennyit számítanak a Societá Pármának a szurkolói? Aki úgy dönt, hogy nem olcsón megveszi a az egész évre szóló bérletet, joga van, hogy tiszteljék. De ez nem így van, ha öt egymás utáni bajnokit is szombat délután rendeznek, és még esélye sincs a szurkolónak, hogy szerdán ott legyen a stadionban. Ez az, ami eltávolítja a pármaiakat a stadiontól, amitől csökken a bérletesek száma, ez a ti szar fizetős tévétek, nem pedig Mutu eladása. Ezért a Venezia elleni találkozón felszólítjuk a kevés nézőt, aki ki tudna menni, hogy maradjon otthon, és egy eurót se adjanak jegyre. Közölünk senki nem fog bemenni sem a Curva Nordba, sem a Tardini más szektoraiba, csak gondolatunkat, és nemtetszésünket kifejező kiírásokat helyezünk el a stadionban. Elő a büszkeséggel és a jóérzéssel pármaiak! Boys Parma 1977"
A kérdés csak az, hogy az illetékeseket érdekli-e egyáltalán, meghatja-e a szurkolók lázadása. Nem fogják-e megunni az ultrák, hogy az egész küzdelmük jelenleg egy szélmalomharc, ahol talán ők nem is lehetnek győztesek..., vagy amennyiben hosszú távon nem találtatnak meghallgatásra, milyen eszközökhöz folyamodnak...
Befejezésül álljanak itt John King szavai: "úgy tűnik a televízió ipart nem érdeklik a szurkolók, pedig a közönség kiabálása, mozgása nélkül a labdarúgás egy nagy nulla lenne. De ez egy szenvedély története, és mindig is így lesz. Szenvedély nélkül pedig a futball halott lenne. Csak 22 fiatalember, akik a füvön szaladgálnak, és egy labdát rugdosnak. Mekkora nagy baromság. A szurkolótábor, ami fontossá teszi az egészet."
Az alábbi linken rengeteg tüntetésekkel kapcsolatos videót találhattok, érdemes szemezgetni köztük!
Szöveg: Benitó, 3.F, MSC
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése